Főoldal Versenyek Daiwa - Fishing & Hunting csónakos pergető kupa beszámoló

Daiwa - Fishing & Hunting csónakos pergető kupa beszámoló

                         

                                   Daiwa - Fishing & Hunting csónakos pergető kupa beszámoló.

 


 

Idén úgy alakult, hogy hosszú kihagyás után újra megfordultam jónéhány horgászversenyen. Történetesen pergető versenyek voltak ezek, hiszen évek óta ritka kivételektől eltekintve már csak műcsalival horgászom, ha tehetem. Egy kedves barátom, Kalacsi János invitált az elsőre, majd a következőre, és innentől nem volt megállás. Remek hangulatú bulik, remek pecák, remek emberek között. Hogy mégis miért tartózkodtam egy kicsit eleinte a versenyzéstől, annak az az egyszerű oka volt, hogy hazánkban a pergető megmérettetések zöme a csukákról szól, én pedig éppen erre a foltos ragadozóra viszonylag ritkán horgászom, annál inkább süllőre.

 

 

 

Valamikor ősz elején beszélgettünk Jánossal, mikor a Desedáról meséltem neki. Hatalmas 8km hosszú víz, mely szép számmal rejt süllőket, köztük igen szépeket is, mégsem rendezett itt még soha senki versenyt. – Hát majd én rendezek! - Vágta rá azonnal a még be sem fejezett gondolatsoraimra. – Csak mond meg, kinél érdeklődjek ez ügyben! Kozári Miklóst, a Kaposvári HE elnökét már régebbről ismerem, de legutóbb a Horgászati Kultúráért Egyesület alapuló ülésén beszélgettünk, ahol egyrészről gratulálhattam neki, hogy sikerült az ő kezelésük alá venni a Desedát, erre reflektálva pedig rögtön meg is említette, hogy a jövőben szeretne pergetőversenyekre is sort keríteni a tározón. A közös gondolatok hamar egymásra találtak. Jánosnak elküldtem Miklós számát, másnap pedig már tudtam, még idén horgászni fogok a Desin, mégpedig a Daiwa F&H kupán! Már csak társat kellett keresnem. Jó pár évvel ezelőtt Endru barátom által ismertem meg Takács Robit, aki Endruhoz hasonlóan szintén rutinos pergetőhorgász, és nem utolsó sorban ismeri a vizet, mint a tenyerét. Nem volt kérdés, nála alkalmasabb partnert nem is találhatnék a megmérettetéshez! Legnagyobb örömömre hamar rá is bólintott a felkérésemre. Mint ahogy már írtam, idén sok versenyen indultam, de egyiket sem vártam akkora lelkesedéssel, mint ezt, hiszen egy általam már régen látott, de nagyon megkedvelt, gyönyörű környezetben fekvő vizen kellett horgászni, méghozzá süllőre! Ilyen körülmények között vízre szálni egy jó baráttal már önmagában egy főnyeremény!

 

Ahogy közeledett a nagy nap, Robi szebbnél szebb halakról szóló beszámolói csak méginkább felcsigáztak. Végül csakhamar eljött a várva várt hétvége, és a szombati próbapeca. Különös érzés fogott el, mikor a ködbe burkolózó tó partjára érkeztem. Bár hó még nem esett, és a hőmérő higanyszála is valamivel 0 fok fölött járt, mégis fehérlettek a fák az éjjel rájuk fagyott dértől. Barátommal nem kapkodtuk el a pecát. 10 óra tájt kezdtünk neki a horgászatnak, nem siettünk sehová. Szisztematikusan végig néztünk néhány jónak ítélt helyet és a legtöbbön fogtunk is 1-1 halat, de tömegesen sehol sem találtunk rá a süllőkre. Ettől persze panaszra nem lehetett ok. A néhány hal és a kapások bizakodásra adtak okot. Eszik a hal, „kopaszok" csak nem maradunk a versenyen. Másnap korán érkeztünk a start helyszínére. A tömeg már szépen gyülekezett és egyre több ismerős arc is előkerült. Gégény Viktor és társa Zimány Feri, az idei országos bajnokok, megjelenésükkel magasra emelték a mércét. Bár Viktor szerénykedett, mondván azért csak számára teljesen ismeretlen vizen fog horgászni. Ennek ellenére, amennyire megismertem, tudtam, nem kell félteni. Mint az idei összes versenyükön, itt is biztosan elboldogulnak, és az a rutin, amivel rendelkeznek, bőven pótólja a helyismeret hiányát. A reggeli és az eligazítás után következett a sorszám húzás, melyhez 41 csapat sorakozott fel. Nekünk nyolcadikként sikerült rajtolni, aminek Robi barátom örült a leginkább, mert nagyon szeretett volna egy helyet rögtön az elején megnézni.

 

 

Nagyon bízott benne, mert a köves, mély területen általában nem egyedül állnak a süllők. Ezúttal azonban hiába dobáltunk már jó fél órája, mindössze egy akasztásig jutottam, de az a hal is lemaradt. Társam egyre nyugtalanabbá vált. Igyekeztem bíztatni, messze van még a verseny vége. Ha itt nem találjuk meg őket, majd odébb! Mindössze pár méterrel arrébb horgonyoztunk le újra. Igaz előző nap is megálltunk itt és akkor éppen üres volt a terep, de pár dobást megér, gondoltuk. Talán a második bevontatásra Robi akasztott, én pedig látván a kezében görbülő botot, azonnal a szákért nyúltam. Megvolt az első hal! Szép, 35 centis kősüllő kapta el barátom 6 centis zöldflitteres gumihalát. Mindjárt lelkesebben horgásztunk tovább. Hát még mikor a következő dobásra újból bevágásra lendült társam pálcája. Ezúttal süllő volt a tettes, amolyan 80 dekás forma. Azért nagyon én sem akartam lemaradni. A következő hal nekem jelentkezett, egy apróbb süllő képében, majd nem sokkal ezután egy szebbecsek 57 centist is szákba tereltem. Mindkettő kicsi, fekete flitteres zöld színű twistert evett meg. Ezútán lemérettük a halakat, majd mivel úgy éreztük, eléggé megzavartuk a pályát, új helyeket kerestünk. Közben itt is-ott is láttunk sárga mellényben horgászó csapatokat, amik a halfogást jelezték. Ezen persze semmi meglepő nem volt. Biztosak voltunk benne, hogy sok horgásznak lesz halszagú a tenyere ezen a versenyen, éppen ezért nem is tudtuk elbízni magunkat négy halunk után. Néhány üres terület után egy olyan helyen álltunk meg, amihez szintén nagy reményeket fűzött barátom. Látszólag semmi különös nem lapult a mederben, viszont nagy süllők szoktak itt néha előfordulni, mondta társam, aki profi horgászvezető módjára nem csak hogy pontosan állt rá a helyre, de a dobás irányát is megmutatta. Totális kényelemben éreztem magam.

 

 

Az ég világon semmi dolgom nem volt, csak horgászni, és ha van előttünk hal, megfogni. Idén rengetegszer vittem ki barátaimat odahaza süllőzni, amikor is én voltam abban a szerepben, amiben most Robi. Nem csoda hát, hogy élveztem a helyzetet. Az erősebbik botomért nyúltam, amelyre egy nagyobb rózsaszín plasztikot akasztottam. Néhány üres dobás után lecseréltem egy 10 centis hosszúkás gyöngyház színű gumihalra, ami korábban már sokszor bizonyított. Ha van előttünk nagy süllő, majd ezt megfogja, gondoltam, majd minden idegszálammal a csalivezetésre koncentráltam. Fél úton járhatott a csali, mikor furcsa biccentést éreztem. Az akasztás persze ettől függetlenül nem maradt el. Eleven erő rúgott vissza odalentről. Először nem akartam elhinni, hogy verseny közben komoly süllőbe akadtam, de a csónak másik végéből bíztatást kaptam, ez bizony nagy süllő lesz! Ahogy tartotta magát a fenékhez és nem engedte, hogy feljebb húzzam, már én is tudtam. Bizony süllő lesz és valóban nem apró. Gyönyörű mintázatú 4-5 kiló közé saccolt fogas törte át a víztükröt, majd a merítő fölé vezettem. Örömünk határtalan volt! A Fishing&Hunting stábja szerencsére épp a közelünkben járt és megörökítették a fárasztás egy részét és a meseszép jószág visszaengedését. Talán ez volt az a pont, amikor már semmi sem érdekelt minket. Boldogok és elégedettek voltunk, és már a végeredmény is kevésbé számított. Egyszerűen jó peca volt és jól éreztük magunkat. Egyedül a dermesztő hideg és a folyamatosan fagyott gyűrűk fújkálása okozott némi kellemetlenséget. Evés közben jön meg az étvágy, ahogy mondani szokták, így hát igyekeztünk újabb halakat találni. Helyről helyre vándoroltunk, de jó darabig nélkülöznünk kellett a kapások izgalmát. Közben Viktorékkal is összefutottunk. Ekkorra egy halnál tartottak, de hallván a mi fogásainkat, felszívták magukat és igazán belehúztak. Az idő közben telt, és mivel nekünk továbbra is tartott a hosszú kapásszünet, úgy döntöttünk vissza megyünk arra a helyre, ahol a négy halat sikerült elcsípnünk, hátha pihent azóta a pálya. Első dobásra rögtön meg is tört a jég, határozott rávágást kaptam, de rosszul akadt a koma. Csüggedni azonban nem volt időm, mert partnerem következett egy eredményes akasztással. 52 centis süllőt terelt a szákhoz. Bár az idő egyre fogyott, az izgalmaknak ezzel még nem volt vége. Újból Robi akasztott, méghozzá láthatóan nagyot. Furcsán védekezett a jószág.

 

 

Pár pillanatig a csónak közelében dolgozott, nagyokat rúgva, ezért is nagy süllőre gyanakodtunk, de egyszercsak mintha puskából lötték volna ki, kirohant. Visítva adagolta a zsinórt az orsó. Ekkor már tudtuk, busa űz velünk csúfos tréfát. Szerencsére rövidesen meg is lépett a horogról. Még odébb álltunk pár méterrel, de újabb értékelhető halat nem sikerült elcsípni, lefújták a meccset. Barátommal elégedetten ráztunk kezet és mindketten egyet értettünk abban, bármire is lesz elég a mai fogásunk, igazán jó és emlékezetes horgászaton vagyunk túl. A kikötőben Viktorékkal is összefutottunk, és ahogy azt sejtettem, bizony valóban belehúztak. Öt süllővel zártak végül, ami idegen vizen nem semmi eredmény. Nem csak hogy megtalálni nem volt számukra egyszerű a halakat, de egyébként is nagyon nyamnyogva ettek aznap, így a kapásra bírásuk is komoly kihívás volt. Ezek után emelem kalapom a teljesítményük előtt! Az ebéd után következett az eredményhírdetés. Mint ahogy azt már a Kalapeca versenyeken megszokhattuk, senki sem maradt említés nélkül. Az utolsótól az elsőig egy horgász sem távozott üres kézzel, mely Kalacsi Jánosnak és a Daiwa Cormoran támogatásának volt köszönhető. A dobogósok és különdíjasok között a Daiwa cég remek horgászfelszerelései kerültek kiosztásra. Külön említést érdemel Dervalits Olivér, a mindössze 8 éves kisfiú, aki a zömmel férfiakból álló mezőnyben édesapja mellett horgászta végig az embert próbáló hidegben a versenyt. Öröm volt számomra látni, hogy az utánpótlásban is akadnak kitartó horgászok és bízom benne, jövőben újra láthatom más versenyeken is. Ahogy János sorolta a helyezetteket és mi még mindig nem kerültünk sorra, már sejtettük, talán többre volt elég a fogásunk, mint gondoltuk. Mivel ajándékokban nem volt hiány az első hét csapat került díjazásra. Végül a dobogósokhoz értünk. A harmadik helyen Csapó László és Koczka Péter végeztek, majd a második helyen Gégény Viktor és Zimány Ferenc, a képzeletbeli dobogó legfelső fokára pedig mi, a Jig-olók csapata, Takács Róbert barátom és jógam állhattunk. Életem talán legjobb versenyén voltam túl, és nem csak azért, mert sikerült az első helyen zárni, hanem mert igazán minden összejött. A legnagyobb hal díjat Bársony Tibor érdemelte ki 110 centis harcsájával.

 

 

A legtöbb halat pedig szintén mi fogtuk, melyért jutalmul Kozári Miklóstól egy-egy a jövő évre szóló területi engedélyt is átvehettünk. Így már nem is kérdés, a 2012-es évben az eddigieknél gyakrabban látott vendég leszek ezen a csodaszép vizen! Eredményességünk legfőbb okát leginkább Robi helyismeretének tudom be, de mint ahogy az a horgászatban általában igaz, azért az, hogy megfogja az ember az előtte bújó halat, vagy sem, sokszor egészen apró dolgokon is múlhat. Ügyesebbnél ügyesebb horgászok gyűltek össze ezen a napon. Ha a halak óvatosan esznek, a sok tehetséges horgász közül éppen az említett apró eltérésekkel dobálva talán nagyobb eséllyel lehet halat érinteni. Bő két éve alkalmazom az Ultra Light formáját a süllőzésnek. A versenyen is így horgásztam. Könnyű 1,88-as és 2,10-es botokkal. A könnyebbik boton 0,08-as, a nagyobbikon 0,16-os fonottal. S ha már Daiwa kupa, had említsem meg, a zsinórok a Daiwa cég fonottjai voltak, mégpedig az 8Braid. Ez a madzag abban tér el a hagyományos fonottaktól, hogy a felülete teljesen sima, selyem tapintású. Ennek megfelelően teljesen hangtalanul fut a gyűrűkön, így nem ad át plusz rezgést a vízbe. Az idei évben szép fogásokat köszönhettem neki, így méltán nyerte el a bizalmamat. Az alkalmazott csalikban különösebb trükk nem volt. A felszereléshez illeszkedő pici, 6-7 centis plasztikokat dobáltunk első sorban, csak a nagy süllőnél alkalmazott gumihal volt a kivétel. Talán ezek is kellettek a győzelemhez, de a szerencse is nagy szerepet játszott, ha a halak méretét veszem figyelembe. Lassan véget ér az év, s bár versenyre már csak talán egyre jutok el, jövő évben biztos vagyok benne, újabb Kalapecás megmérettetések várnak a horgászokra, amiknek többségén remélem ismét ott lehetek. A hangulatért és a jó barátokért mindenképpen érdemes lesz!

 

 

         Sztahovits Péter

 

Megosztás a facebookon