Az első!

"Talán úgy kellene élnünk - hiszen ki tudja meddig élünk? - hogy széppé tegyük a magunk, és lehetőleg a mások életét is mindaddig, amíg ez lehetséges."

(Lőrinc L. László)

Adni mindig jó, örömet okozni másnak még nagyobb öröm, és nem kell itt valami hú, de nagy dologra gondolni. Elég egy évforduló szerinti valami csekélyke pénzértékű ajándék, melyet talán már figyelemre sem méltatunk, nem több ez egy meleg kézszorításnál, mélységes elismerésnél, egy biztató baráti puszinál vagy csak egy pusztán szívből jövő önzetlen mosoly jelképénél, amellyel egy kis kedélyességet csalogathatunk embertársaink felé. Nekünk ez alkalmas pillanatban csak egy hanyag kézfelnyújtás, ami éppen semmiféle fáradtságot sem jelent, főleg ha mindezt úgy tesszük, hogy közben annak a nemes és sportszerű szabadidős szenvedélynek hódolunk, melynek tevékenységével talán a legtöbb titkot takargató csodálatos természetes vízi környezet, illetve annak közelében élő fenséges élőlények legősibb titkait fürkésszük. És ha az embert egy ilyen irányú kicsinyke kis gesztus is vezérli, ráadásul úgy hogy megmérettesse magát a többi sporttárssal, miközben nevezésével a rászoruló és az élsportoló gyermekeket támogatja egy - egy csokimikulással, akkor valószínűleg megéri egy jóízűt verseny horgászni Tápiószentmártonban az A&A Fishing Team Tőzeges Parti Pergető Mikulás kupán!

Forrás:http://ladanyihorgasz.blogger.hu/2016/01/28/az-elso

Nos ez a fajta gondolatmenet az idei évben jó pár melegszívű pergető horgászt megérintett. Talán többet is mint kellett volna, mert a versenyt megelőzően két hónappal a kihirdetést követően ebben a mérkőzéssorozatban egy szokatlan jelenség lépett elő, mely befolyásolni látszott a már megszokott viadalmenetet. Azon túl, hogy a maximalizált felső létszámhatár gyakorlatilag egy nap leforgása alatt betelt, további lelkes jelentkezők akadtak.
Na mármost szervezőként most legyen okos az ember!

Egy biztos, akárhogy is szülessen ez ügyben döntés ekkora létszám esetében elkerülhetetlen a teljes egyetértés.
Az azért nem képezte egy percig sem vita témáját, hogy nyolcvan fő együttes pergetőhorgászata a tó befogadó képességét tekintve értelmetlen, hiszen már az eddigi "teltházas" hatvan fő is ezt a határt súrolja.

A nagyfokú érdeklődés megtisztelő az eszme és maga a verseny önzetlen segítőinek a szakácsnénitől, a legnagyobb szponzorig, tehát semmiféleképp sem félvállról veendő szempont. Hogy legyen hát a legjobb, hogy mindenki jól járjon, minél kevesebb felháborodással?

A főszervező gondolt egyet, ötletével az asztalra csapott és azt mondta, márpedig itt mindenki horgászni fog, aki erre a versenyre benevezett. Mivel igazságot máshogy képtelen volt szolgáltatni a nyolcvan főt ketté osztotta páros és páratlan sorszámúakra, majd mindkét csapatot felváltva horgásztatta óránként, ami három etapból állt, összeségében hat órán keresztül. Míg az egyik csapat pergetett, addig a másik fél szabadon foglalkozott.

Természetesen így is akadt akinek ez sem tetszett, de mégsem ez volt a jellemző, mert bizony a nevezni kívánt nyolcvan fő mind egy szálig pontosan megjelent a megmérettetés reggelén, ami mit sem bizonyít jobban, minthogy jelenlétükkel elfogadták a kialakult új versenyszabályzatot.
És a jeles nap még is, mintha a kárörvendők végtelen és kéjes örömeinek kedvezett volna...

Az időjósok ragyogó őszi napsütéses időt ígértek a következő hét elejére, ami hitelesnek is mutatkozott, mert a verseny hajnalán a rendkívüli alacsony légnyomás érték meredeken növekedni kezdett. Akkor már tudtuk, a mai nap folyamán nem sok műcsali féleség fog kelleni. Egy pár fogós színű és méretű gumicsali, egy doboz a vasaknak - csak hogy ott legyenek - és az elmaradhatatlan csukafogó wobblerek harcedzett katonái kerültek egy közepes méretű pergetőtáskába.

Csak lazán.

Hideg esőre álló szomorú hangulatú reggel fogadott bennünket Tápiószentmártonban. A tó, mint egy időtlen idők óta lappangó felfedezetlen ősi titok, mélyen hallgatva várt reánk. Néhányan a vizet fürkészők közül már akkor sejtettük, hogy bizony ez a tényszerű állapot ma nem sokat fog változni, kincset érő talányait nem igen fogja előttünk felfedni.. - Ha valaki hármat fog, tuti dobogós - susogtuk egyetértve úgy egymás közt ismerősökkel. Nincs semmiféle halmozgás, ebben a kedvezőtlen időben nem mozdul a hal.

A nagy mélázgatás közben egy lovaskocsi különös utasaival gördül be a tó kapuján. Tesz egy fél kört és a nem mindennapi utasok többé már nem is furcsák, hisz a mikulás jött el családostól, vele van a krampusz és egy bájos kis manócska. És milyen jó, hogy eljött, hisz ma a nevét adta ehhez a versenyhez.

Az ünnepélyes megnyitót és a versenyszabályzat ismertetését követően kezdetét vette az indulási sorszámok kihúzása. Mi párommal mindketten páros számot húztunk, azaz egy etapban fogunk horgászni.

Jelen esetben, az egyéni verseny miatt ellenfélnek kellene tekintenünk egymást, de sajnos nekünk ez nem megy (másoknak sem). Későbbi indulóként sikerül feleségem mellé állnom. Az egy közös táskánkból ő egy wobblert, én gumihalat választok.
A mai nap első kürtszavát megelőzően gyorsan végigfuttatom tekintetem a tó partján, valamennyivel szellősebben álldogálunk most, mint egyéb ezen a tavon rendezett pergetőversenyeken általában. Hát hogyne, mert a hatvan helyett nyolcvannak a fele negyven fő horgászik most együtt egy időben.

A rajtot követően öt perc eltelte után páromnál esemény, hala rövid küzdelem után távozik. Óriási szarvashibának véljük, mert ma bizony minden kapást meg kell becsülnünk. - Épp csak ránehezedett ... - közli halkan. - Ne törődj vele, ha nem jön vissza, akkor majd nemsoká valamelyik szomszédodnak lesz hala - jelentem ki némi iróniával.

Egyébként egyáltalán nem bánnám, ha az a szomszéd én lennék, mert ugye a lehetőségek szürke fellegében ott lebegek én is.
Nemsokkal később szemben velünk valahol locsogás és azt követően örömujjongás hangfoszlányait halljuk, oka egyértelmű, kb: húsz perc után ez a verseny első hala. Nem túl rózsás előjel.

Módszeresen váltogatom a gumihalaim színeit és méreteit. Nem hoz sikert, viszont mellettem akció. Közvetlen szomszédságomban egy fiatal sporttárs halat fáraszt. Csukája körforgóra kapott. Ez két dologra enged következtetni; ha ez a vasdarab lesz a nap csalija, akkor nekünk esélyünk sincs. A másik, hogy, ha ez párom lelépett csukája, ami történetesen felém úszott, akkor a gumicsaliknak nem sok szerep jut mára.

Sajnos az egy órából megmaradt rövid versenyidő ezek után részünkről eseménytelenül telt el.
A szünet, míg a páratlanok horgásznak jó hangulatban; Bolyhos pálinka, szendvics, tea, forralt bor fogyasztásával és ismerősökkel való diskurálással pillanatok alatt elszalad. Az első óra kétségkívül kevés halat adott és mire ismét csatába állunk a folyamatos légnyomás emelkedés ellenére elered az eső. Nesze neked piszkos kis kéjenc, remélem boldogságod határtalan.
Mint fél füllel hallottuk a páratlanok sem jártak túl sok sikerrel, nekik is kevés hal jött ki.

A második felvonásunkban új ígéretes helyszínt választottunk, de ott sem jártunk sikerrel. Párom hamarabb elvesztette a hozzá fűzött bizalmat és egy pár műcsalival a zsebében faképnél hagyott majd önálló útra kelt, ahol alkalmas területet talált a pergetésre dobott egy párat.
A verseny vége előtt tíz perccel otthagytam én is ezt a színteret és a fahíd felé indultam. A keskeny átjárón ifjú horgászok szórták a vizet. Kemény kis legénykék annyi szent, a hűvös eső és a haltalanság ellenére kőkemény elszántságtól sugárzott a hideg idő miatt pecsenye pirosra gyúlt arcuk.

Tőlük jobbra indulok el, jócskán a legénykék dobástávolságán kívül állok meg. A víztető szinte habzik a sok bepottyanó műcsali okozta buborékoktól, amelyet egybe gyűjtött az áramlat. Hihetetlen, hogy ennyi dobás nem hoz halat, pedig van a tóban ragadozó nem is kevés. Egy percig csak szemlélődöm, amerre ellátok mindenki aktív mozgásban van; dob és teker, általában plasztikot vagy vasat húznak. Ha eredményesek lennének nyilván hoznák a sikert, de valahogy a folyamatosan és fenék közelben húzott csali nem kell most a csukának. Gondoltam egyet és a kapcsomba akasztottam az egyik kedvenc csukafogó wobblerem, ezt a pár percet rászánom, hátha működik.

Első dobás a fiatalok felé lendül, a műhalat nem süllyesztem túl mélyre, szép lassan orsózok, nemsoká a tó tisztuló vizében átsejlik a körvonala, nézem ahogyan a húzásom hatására mozog, lassan teljesen a partközelbe ér és hirtelen megáll bennem az ütő. Az úszó műhal mögött egy bő méretes csuka sötét árnyalakja tűnik fel. A látványtól mozdulatlanná válok (mint általában mindig ilyen esetben ...) akárcsak a műcsalim, pörögne az agyam, hogy most aztán hogyan tovább, de ezt a kérdést megoldja helyettem a ragadozó. Mielőtt akármit is cselekednék az orra előtt lévő csalit egy pillanat tört része alatt vehemesen megtámadja. A gyors jelenet hatására ösztönösen cselekszem és az eltúlzott erejű bevágástól halam gyakorlatilag kipattan a vízből.

Nem írom le a közeli szemtanúk alig hallható reakcióját, inkább jót mosolygok magamban. A mérlegelőért sem én kiáltottam, de azért jó volt, hogy hamarjában ott termett. Negyvenkilenc centi, hal nélkül már nem maradok. Visszaengedést követően még öt perc volt a verseny végéből.
Újra ugyanoda visszaálltam és azt kellett tapasztaljam, hogy e rövid idő közben az eddigi lehetőségeim határozottan korlátozottá váltak. Szomszédaim jócskán közelebbre fogták a közöttünk lévő előzően betartott távolságot. Kissé bosszantott a dolog, de nem tettem szóvá, sőt tőlem jobbra megközelítőleg két bothossznyi távolságban az egyik merészebb nyitott szájjal botjára őrülten koncentráló pirospozsgás ifjú láttán azonnal feledésbe futott az indulatom.

Bárcsak többen lennétek ilyenek ...

A dobásom iránya így adott volt, a parttal merőlegesen egyenest. Wobblerem valahova szó szerint a habokba küldöm. Fél úton járhat, mikor - nem hiszem el - valaki belecsimpaszkodik. És igen megint halam van. Az alapmorajlás jól kivehető szótagjait most végképp nem idézném, viszont ez a hal valamivel kisebb mint elődje, amit persze cseppet sem bánok. Kettő. A visszaengedést követően még lendületből horgásznék, de megszólal a kürt. - Francba, pedig úgy belejöttem ...

- Na mi a helyzet? - kérdik többen, ahogy a sátor száraz menedékébe beérek. - Két csuka - jelentem ki természetes hangsúllyal, amit tudom első hallásra el sem hisznek ... - Mire jöttek? A kérdés naivul elengedhetetlen, de azért elárulom, végül mégis csak elhiszik ...

Míg pihentünk akadt egy riválisom. Egy rikító sárga esőnadrágos horgásztárs, ő is két csukával zárta a második fordulót. Utóbbi hala ország - világ előtt népszerűvé tette köszönhető a mindenre kész Pecatúra stábjának.
Harmadik felvonásban szinte ugyanott kezdem, ahol abbahagytam, csak most a hídtól balra. Tíz perc múlva meglesz a harmadik csukám. Ő lesz a legkisebb a háromból.

Az alázúduló áztatós eső alig észrevehetően kopog a sátor falán, megközelítőleg hatszáz csokimikulás gyűlt össze a résztvevő pergető horgászok által, amit a helyi rászoruló és élsportoló gyermekek fognak a Mikulás ajándékaként megkapni.

A mai verseny részemről hihetetlen jó hangulatban telt el, hiszen a kevés kifogott hal ellenére benne voltam a halat fogók körében, ami egy semmihez sem fogható izgalmas horgászatot generált bennem és természetesen minden további nélkül hajlandó lennék újra és újra átélni.

A szapora eső hangja szomorúan dobol a féltő anya ölelésében lévő sátor fehér vízálló ruházatán, alatta megközelítőleg száz gyermeke borul most néma szótlanságba, a mai verseny győztese nekem és ismerőseimnek, immáron egyértelműen világossá vált, mert csak ez az egy név nem hangzott el a mezőnyből, viszont elhangzik helyette egy másik, amely hallatán mindenki csak mélyen megdöbbenve néz maga elé. Ma reggel ismét elment közülünk egy horgász, akinek itt lett volna a helye közöttünk. Mészáros Bence, ma neked kellett volna a halaim mérned! Miért nem jöttél? Legyen neked könnyű a föld fiatal barátom!

Az eső továbbra is sűrűn egyenletesen esik, úgy tűnik mintha soha nem akarná abbahagyni, hull akárcsak egy gyászoló anya végtelenül bánatos könnycseppjei. A mai versenyt én nyertem semmi kétség, ez életem első képzeletbeli dobogós helyezése egyéniben.

Gyöngy Lászó a verseny első helyezettjének beszámolója.